Posted by Bea in Havi kihívások, Játékok | 0 Comments
KIHÍVÁS – 2 – 2010. november-december
Megc
súsztam egy kicsit ezzel a kihívással. Természetesen nem az előző játék nyertesén, gybogi-n múlott, abszolút az én időhiányom miatt volt.
Az előző játékunk nyertese tehát gybogi volt, aki nemcsak egy nagyszerű ajándékot kapott, hanem Ő írhatta ki a mostani feladatot, és a zsűrizésben is részt vehet.
Gybogi elküldte időben a kiírását, amit most az elúszott idő miatt kicsit módosítunk, kiegészítünk, sőt nehezítünk is.
Ennek az az oka, hogy a határideje most az ünnepekre való tekintettel hosszabb lesz, mint egy hónap.
A kihívás lényege az, hogy a következő három pont mindegyikének feleljen meg az alkotásod:
1. A téma legyen a mikulás, a karácsony, vagy a szilveszter: bármi, ami ezekkel kapcsolatos, képeslap, tavalyi fotó oldalba foglalva, lap a mikulásnak/jézuskának arról, hogy mit kér a gyerek, adventi naptár, stb.
2. Mindenképpen szerepeljen az oldaladon valamilyen pecsételéssel kapcsolatos technika
3. Mindenképpen szerepeljen az oldalon egy egy négyzetcentiméternél nagyobb felületen valami fekete.
A kihívás határideje: 2011. január 10.
11-étől összeül a virtuális zsűri (az előző havi nyertes, azaz gybogi, és a scrap-kreatúra immár 5 fős csapata
)
Eredményhirdetés: 2011. január 15.
A kihívás szabályai:
- Ha teljesítetted a kihívást, kérlek jelenítsd azt meg a blogodon/honlapodon úgy, hogy belinkeled ezt a bejegyzést is!
- Töltsd ki az alábbi űrlapot az adataiddal és a munkádra mutató linkkel.
- A nyertest megkérem, hogy találja ki a következő kihívást (ahogy megszavaztátok, ebben teljesen szabad kezet kap, hogy milyen jellegű legyen, azon belül mi, stb.). Kérni fogok ehhez egy fotót is a nyertesről, hogy ezzel együtt közölhessem majd a kihívását.
A kihívás nyereménye: egy óriás chipboard betűkészlet

Kérlek, az alábbi űrlapot töltsd ki az adataiddal és az elkészült alkotásod linkjével:
Szeretettel várjuk az alkotásaitokat!





No Comments
Trackbacks/Pingbacks